Błażej Ciesielczak regionális igazgatói kinevezése kapcsán Philippe Van der Beken, a Csoport európai ügyvezető igazgatója elmondta: „Lengyelországban igen gyors ütemben növekszik a Goodman. Az elkövetkezendő két hónapban több mint 240 ezer négyzetméternyi fejlesztésen dolgozunk majd, és szívesen alapozunk itteni sikereinkre Közép- és Kelet-Európa más részein is. Meggyőződésünk, hogy Błażej a legalkalmasabb vezető arra, hogy megvalósítsa a régióbeli növekedési elképzeléseinket.”


A Goodman tulajdonában és kezelésében lévő lengyelországi létesítmények összterülete meghaladja a 375 ezer négyzetmétert. Ezeken felül a Csoport stratégiai elhelyezkedésű fejlesztési telkekkel is rendelkezik, amelyeken további mintegy 1,3 millió négyzetméternyi raktár épülhet. A Goodman fejlesztései iránt erős a kereslet, a rendelkezésére álló földterületeknek köszönhetően pedig valamennyi potenciális ügyfél egyedi igényeit is képes kielégíteni.


Új pozíciója kapcsán Błażej Ciesielczak elmondta: „Megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan régió irányítását bízták rám, amely a Goodman európai tevékenységének szerves részét képezi. Örömmel állok a lengyel, cseh, szlovák és magyar kollégákkal való közös munka elé, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsuk ügyfeleinknek és tovább bővítsük kelet- és közép-európai portfóliónkat. Az elmúlt évek dinamikus fejlődése a kontinens ezen részén jó előjel a jövőre nézve.”


Błażej Ciesielczak 12 évnyi, széles körű tapasztalattal rendelkezik az ingatlanszektorban. Hat éve csatlakozott a Goodman Csoporthoz Lengyelországért felelős igazgatóként.

 

Heart Communications