Folyatódott a korábbi évek tendenciája, és ennek megfelelően tavaly is közel 10 százalékkal nőtt a Révész Csoport árbevétele. A 22 milliárd forintos csoportszintű árbevételhez 2 milliárd forintos adózás előtti eredmény társult. A tavalyi jó adatokban továbbra is a cégcsoport „zászlóshajójának” számító Révész Trans Kft. játszik meghatározó szerepet. A cég folyékony vegyi anyagok szállítására alkalmas speciális kamionflottája 270 szerelvényből áll. Partnerei között évek óta megtalálhatók a világ legjelentősebb cégei: a BASF, a Total, a magyar vállalkozások közül pedig a BorsodChem és a TVK. A hagyományos közúti fuvarozást a Lerton Trans Kft. végzi 160 kamionnal, a cégcsoport autószállító flottája pedig 60 egységből áll. A Révész Csoport speciális cége, a Révész Automotive Trans Kft. öt éve kezdett bele gépkocsik szállításába. Évente 12 ezer autót szállítanak az országba, miközben itthonról, valamint Szlovákiából 50 ezer autót szállítanak Nyugat-Európába.

A cégcsoport kelet-magyarországi tevékenységének központjában a logisztikai szolgáltatás áll. Nyíregyházán 100 négyzetméteres logisztikai bázissal rendelkeznek. A csoport hagyományos partnerei a városban működő multinacionális cégek: a Michelin és a LEGO.

A cégcsoport legújabb üzletága az ingatlanfejlesztés- és gazdálkodás. Legjelentősebb partnerük a Telekom, amelytől három városban vásárolták meg telephelyüket. Elsőként Nyíregyházán, majd Sopronban, legutóbb pedig Tamásiban vették meg a távközlési cég helyi telephelyét, amelyet a Telekom hosszú távra visszabérel tőlük. Az ingatlanportfólióba tartozik továbbá két nyíregyházi szálloda is.

A Révész-csoport a profiltisztítás jegyében tavaly értékesítette egészségügyi portfólióját.

 

 

Heart Communications