A német állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn tulajdonosi körébe tartozó, szállítmányozási és logisztikai divízióját lefedő DB Schenker 2010-ben a konszerncsoporthoz tartozó Schenker Kft. mellé a korábbi Masped közös érdekeltségek integrációjáról döntött. Az öt céget érintő fúziót a szállítmányozási és logisztikai piacon tapasztalható verseny indokolta.

„A folyamat azt eredményezte, hogy a DB Schenker magyarországi fellépése lényegesen egyszerűbb struktúrában történik, és egyszerre eleget is tesz annak a vállalati követelménynek, hogy valamennyi szolgáltatást egyazon szervezetben kínálhassunk” – mondta el Vásárhelyi Árpád, a Schenker Kft. vasúti- és a közúti szállítmányozásért felelős ügyvezető igazgatója. Az integráció megindításakor Magyarországon a további növekedés alapjának megteremtése is deklarált cél volt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a fúziót követően a munkavállalói létszám nagyjából 30 százalékkal, 400 fő közelébe emelkedett.

„A folyamat utolsó lépéseként nem titkolt célunk az, hogy Magyarországon az első számú logisztikai szolgáltatóvá váljunk” – tette hozzá a vezető. 

A több éven tartó folyamat lezárásaként a társaságkülönböző, eddig más-más fővárosi kirendeltségeken működő osztályai egy fedél alatt, 2015-től új telephelyen folytatják eddigi tevékenységüket. Az új bázis a Szigetszentmiklóson található Prologis Park Budapest – Sziget lesz, ahol a társaság mintegy 30 ezer négyzetméternyi területet bérel ki ügyfelei kiszolgálásához. Az M0-ás autópálya mellett található „A” kategóriás magasraktár új építésű részében a veszélyes áruk kezelésére saját ADR raktár áll majd rendelkezésre, az objektum pedig a legújabb vagyonvédelmi előírásoknak is megfelelő TAPA, valamint az élelmiszerbiztonságot garantáló  HACCP auditálásokkal is rendelkezik. A szigetszentmiklósi bázison a Schenker Kft. cross-dock raktárban szolgálja ki a felmerülő igényeket, ami azt teszi lehetővé, hogy a gyártók beérkező termékek nem betárolásra, hanem közvetlenül a kiszállítási zónába kerülnek.


„Az eddig lezajlott szerkezeti integrációval elértük, hogy működésünket egyetlen kézben fogjuk össze. A közös helyre költözéssel viszont egy olyan minőségi változást biztosítunk, amely - a legmodernebb infrastruktúrához csatlakozó méretgazdaságos költségszerkezet, az integrált és ez által egyszerűsödő belső folyamatok révén - hozzájárul a folyamatosan bővülő megbízói körünk igényeihez való mind tökéletesebb megfeleléshez" - jelentette ki Barényi Sándor, a Schenker Kft. a tengeri-, a légi szállítmányozásért valamint a raktárlogisztikáért felelős ügyvezető igazgatója. 


A költözés és annak megvalósítása összetett és nagy figyelmet igénylő folyamat, amely már 2014 őszén kezdődik, és várhatóan 2015 tavaszán fejeződik be. 

Az 1872-ben, Bécsben megalapított Schenker cégcsoport számára mindig is jelentős piacnak számított Magyarország, ahol jelenléte – aktív vagy passzív formában – fennállása óta, - azaz idén éppen 140 éve-, töretlen. A Schenker cégcsoport első „külhoni” kirendeltségét Budapesten nyitotta meg Gottfried Schenker 1874-ben.


DB Schenker Magyarország
Az állami tulajdonú Deutsche Bahn, azaz a Német Államvasút a DB Schenker konszern tulajdonosa. A vállalatcsoport a világ 130 országában, mintegy 2000 telephelyen, több, mint 300 ezer munkavállalót foglalkoztat.  A magyarországi leányvállalatot a rendszerváltás után 1992-ben alapították meg újra és mai formájában 2011. január 1. óta működik.  A magyar társaság 8 fióktelepen, mintegy 400 munkavállalóval van jelen és több milliárd forintos forgalmával előkelő helyet foglal el a legjelentősebb magyar szállítmányozók között.

 

Prime Partners