A Beszerzési Menedzser Index decemberben

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke: 50,2. Ez alapján a válaszadók nagyobb hányada novemberhez képest összességében kedvezőbb folyamatokról számolt be. Áprilistól kezdve augusztusig az index értéke folyamatosan ingadozott 50 pont körül, nem mutatva semmilyen határozott trendet, most azonban öt hónapja tart már a bővülés. A 2013. december havi index 2,4 százalékponttal alacsonyabb a novemberi értéknél (52,6). December összességében átlagon felüli hónap volt a korábbi években (az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 51,9; a decembereké 52,5). Az elmúlt három évben a decemberi átlag azonban csak 51,1 pont volt, sőt 2008 óta egyszer haladta meg a decemberi érték az 50,5 pontot és háromszor volt 50,0 pont alatt.


A Beszerzési Menedzser Index komponensei

A termelési mennyiség indexe csökkent novemberi értékéhez képest, de egy havi szűkülés után a termelt mennyiség emelkedését jelzi már második hónapja. A mostani érték alacsonynak számít, az elmúlt 17 évben hatszor volt kisebb az index értéke decemberben.
Az új rendelések indexe enyhébben csökkent, a mostani a hatodik legalacsonyabb decemberi érték 1995 óta. Az új rendelések állománya azonban ismét magasabb lett, de elmarad az elmúlt három év átlagától. Hasonló a helyzet az 1995 óta mért hosszú távú átlaggal összevetve.


A decemberi szállítási átfutási idő ideje hosszabb lett novemberhez képest, és az ütem némileg gyorsult. A korábbi decemberi értékeket nézve az idei a harmadik legalacsonyabb érték 2010-2011 után. Az index értéke ötvenkét hónapból ötvenszer volt 50,0 pont alatt, amire korábban nem volt példa.


A vásárolt készletek elkezdtek csökkenni, négy hónapos növekedés után, de az ütem nem túl erős. Az idei decemberi érték az elmúlt tizennégy év értékei alapján átlag alatti, és a hatodik legalacsonyabb. 2011-ben hat alkalommal jelzett növekedést az index, ez 2012-re nyolcra emelkedett, ez idén kilenc-három lett a bővülés javára.


2012-ben a foglalkoztatottsági index csak négy hónapban mutatott csökkenést. Ez 2013-ban megismétlődött: januárjától az index bővülést jelzett egészen áprilisig, ez a trend abbamaradt és május-július között folyamatosan csökkenést mértünk. Augusztusban megállt ez a folyamat, és novemberig bővülést jelzett az index, hogy végül az év utolsó hónapjában újból 50,0 pont alá csökkenjen az index értéke.


Az Üzleti Jelentések felmérés további eredményei

•    A beszerzési mennyiség indexe csökkent novemberi értékéhez képest, és egyúttal a mennyiség visszaesését is jelzi. A mostani érték jócskán alulmúlja az elmúlt három év átlagát, és a harmadik legalacsonyabb decemberi adat. A beszerzett mennyiség tízszer növekedett az idei év folyamán.
•    A beszerzési árak esetében az árak enyhe növekedése folytatódott válaszadóink jelzése szerint.  Ezzel a beszerzési árak az elmúlt negyvenhat hónapban negyvenötödik alkalommal növekedtek. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a legalacsonyabb decemberi.
•    A késztermékkészletek szintje decemberben alacsonyabb lett. A korábbi decemberi értékeket nézve az idei átlag alattinak mondható, és a nyolcadik legalacsonyabb 1995 óta. A mutató 2010 júniusa óta 50,0 pont alatt tartózkodott, a 2011 márciusi-áprilisi növekedés ezt a 9 hónapos trendet szakította meg, hogy ingázzon 50,0 pont körül. Az idei évben csak háromszor nőtt az index értéke.
•    A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent novemberhez képest, de a június-augusztusi három hónap szűkülés után egymás után negyedszer jelzi az import mennyiségének újbóli növekedését. A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében hasonló folyamatról beszélhetünk. Az index értéke csökkent az előző hónaphoz képest, de továbbra is 50,0 pont felett maradt. Korábban, 2012 decemberében 42 hónap után 50,0 pont alá került az index, de az idei értékek ismét növekedést jeleznek, május kivételével.
•    Ebben a hónapban csak az alapanyagok és acéltermékek kapcsán jeleztek válaszadóink jelentősebb áremelkedést. Hiányt a bőrök esetében, valamint a nyír rétegelt lemeznél jeleztek. Jelentősebb árcsökkenésről számoltak be a válaszadóink élőállat, aromás oldószerek és császárszalonna esetében.

 


MLBKT